Szent László Szolgálat alapítvány

Közhasznú szervezet

Központi iroda: Budapest
Bankszámlaszám: MKB 10300002-10453920-49020014
Adószám: 18843062-1-16

Blog

2012. januárjától immár mi is gyűjthetjük a személyi jövedelemadó 1%-át

2012-01-09

Tisztelt Támogatóink és Partnereink, Önkénteseink és Segítőink! Kedves Munkatársaim!

Az elmúlt év november 18-án volt a Szent László Szolgálat Alapítvány hivatalos bejegyzésének 2. éves évfordulója. Közhasznú Szervezet lévén 2012. januárjától immár mi is gyűjthetjük a személyi jövedelemadó 1%-át. Ez most aztán igazán rendkívüli, mondhatni “életbevágóan” fontos bevétel lenne több okból is:

  • az ország ismert nehéz gazdasági helyzetére tekintettel;
  • az új civil törvény alapján úgynevezett “társadalmi támogatottságot” is monitoroznak, és a közhasznúság (további) odaítélésének is egyik feltétele egy eredményes SzJA1% gyűjtés;
  • az előző pontokból következően szinte csak az SzJA 1% – ból származó bevételeinkre (amik leghamarabb is 2012.októberében kerülhetnek a számlánkra!), és – mivel azért addig is működnie, élnie, nem utolsó sorban segítenie, dolgoznia kellene az Alapítványunknak – a Támogatóinkra, az Adományozóinkra számítunk, bár jól tudom, az ő helyzetük is meglehetősen nehéz manapság. Sajnos mi a sok száz, szintén jól teljesítő valamint dolgozni akaró és tudó civil, non-profit szervezettel együtt nem számíthatunk ezután sem állami-parlamenti-, kormányzati-minisztériumi-, valamint önkormányzati támogatásra, de a különféle pályázatokban sem tudunk részt vállalni a szűkös anyagi helyzet miatt, pl. a szükséges önrész, vagy a dolgozók foglalkoztatását feltételező fedezet hiánya következményeként.

Mindezektől függetlenül büszkék lehetünk rá, hogy Alapítványunk 2011-ben a rendkívüli forrás-szegényes állapot ellenére is 17.049.710,- Ft értékben segíthetett a hazai rászorulóknak. Ezt Támogatóinknak, Segítőinknek, Önkénteseinknek köszönhetjük, akik felismerve azt, hogy még több a szükség, egyre nagyobb a szegénység, igyekeztek Szolgálatunk segítségét igénybe venni a emberi (gyermeki!) szenvedések enyhítéséhez. Köszönet érte Nekik, hiszen így tudtunk megalakulásunk óta, alig több mint két év alatt összesen 161.466.710,- Ft értékben hozzájárulni a  hazai szociális és egészségügyi ellátás, továbbá a katasztrófa-sújtott területen élő lakosok, illetve működő intézmények támogatásához. Hála érte Mindannyiuknak!

Tisztelt Támogatóink és Partnereink, Önkénteseink és Segítőink! Kedves Munkatársaim!

Ezen a héten megkezdődnek az adóbevallások hazánkban. 2011.évről a személyi jövedelemadó bevallásának határideje:

  • az egyéni vállalkozóknak: 2012. február 25.;
  • a magánszemélyeknek: 2012. május 20.

A 2011. évi társasági adóról szóló bevallást a naptári év szerint működő gazdasági társaságoknak és a non-profit szervezeteknek 2012. május 31‑ig kell benyújtaniuk.

Sajnos ahogy sok száz derék civil szervezetnek, úgy nekünk sem állnak rendelkezésünkre manapság több tízmillió forintok reklámokra, de a média, a sajtó “szíve”sem értünk/nekünk dobog ezúttal. Ezért kérem Önöket, hogy ki-ki a saját környezetében (munkahelyén, baráti-ismerősi-családi körben, könyvelő irodákban, írott- és elektronikus sajtó útján etc.,), a maga “eszköztárával”, a lehetőségei szerint segítse Szolgálatunkat minél több SzJA 1%-os bevételhez jutni. Az SzJA 1% felajánlása senkinek sem kerül pénzbe, csak néhány szót és számot kell leírni, mégis az adózók kevesebb, mint 50 %-a él a felajánlás lehetőségével. Vajon miért?

Kérem, ne feledjék: Szent László Szolgálat Alapítvány   Adószáma: 18843062-1-16

Segítségüket a Szent László Szolgálat Kuratóriuma és a leendő támogatottjaink nevében előre is köszönöm!

Tisztelettel:

DR. KATÓ ERNŐ
e l n ö k