Szent László Szolgálat alapítvány

Közhasznú szervezet

Központi iroda: Budapest
Bankszámlaszám: MKB 10300002-10453920-49020014
Adószám: 18843062-1-16

Blog

BUÉK 2017

2016-12-28

Tisztelt Támogatóink, Segítőink, Önkénteseink, Barátaink!

Ismét elmúlt egy év. Kérem, engedjék meg, hogy a Szent László Szolgálat kuratóriuma nevében ezúton is köszönetet mondjak azért a munkáért, azért a nemes támogatásért, amivel hozzájárultak ahhoz, hogy Szolgálatunk 2016. év során 10.149.188,- Ftértékben tudott anyagi formában segíteni a legrászorultabbakon, a bajbajutottakon. A karitatív segítségnyújtás egyéb módozatai mellett 2009. novemberi bejegyzésünk óta természetbeni adományainkkal 178.556.287,- Ft értékben, több mint százhúsz – ezer személynek szerezhettünk örömet, adhattunk egy kis reményt, illetve enyhíthettünk a gondjaikon. De máris kezdődik egy újabb év. Az élet nem áll meg, sajnos az „árnyékos” oldalából is marad bőven: szegénységben élő embertársaink, gondokkal küszködő idős kisnyugdíjasaink, éhező gyermekeink változatlanul segítségért esedeznek. Nekünk pedig kötelességünk segíteni őket, fontos feladatunk megfogni a bajbajutottak kezét… Tennünk kell pedig mindezt úgy, hogy egyre nehezebb számukra adományokat szerezni, segítőkre találni, embereket megnyerni egy-egy jó ügy érdekében. Így pedig a segítségnyújtás is sajnos rendre nehezebb. De nem adjuk fel! Hiszünk a jó emberek segítőkészségében, tudjuk, hogy egy értelmes cél érdekében mindig akadnak nemes, nagylelkű támogatók. Kérünk tehát minden jó szándékú, segíteni akaró és tudó embertársunkat, hogy legyen partnerünk a rászorulók szomorú sorsának jobbá tételében.   E gondolatok jegyében kívánunk minden jelenlegi és leendő támogatónknak, segítőnknek, önkéntesünknek, barátunknak, és    – nem utolsó sorban – támogatottjainknak egészségben megélt, békés, boldog új esztendőt. BUÉK 2017!