Június 23-án kaptuk a szomorú hírt, hogy dr. Molnár Gyula főorvos úr, alapítványunk felügyelő bizottságának elnöke elment… Június 30-án helyeztük örök nyugalomba Szentesen, a Kálvária Temetőben.

Dr. Molnár Gyula1943. január 3-án, Máramarosszigeten született, Erdélyből 1949-ben áttelepült tisztviselő család sarja. Nős, három felnőtt gyermek édesapja.

Hódmezővásárhelyen 1961-ben érettségizett. Édesapja korábban főjegyző volt, így     „osztályidegenként” 1965-ig nem vették fel az orvosi egyetemre.

1971-ben a Szegedi Orvostudományi Egyetemen szerzett orvos-doktori oklevelet. Ezt követően egy évig körzeti orvosként dolgozott, majd a Szentesi Kórház belgyógyászati osztályára került. 1977-ben belgyógyász szakvizsgát tett, és körzeti főorvosként, majd belgyógyász főorvosként tevékenykedett  a járóbeteg ellátásban.1997-ben foglalkozás-egészségügyi szakvizsgát tett. 2003 nyaráig a Csongrád Megyei Önkormányzat Területi Kórház- Rendelőintézet igazgató főorvosa, egyben a Kórház igazgatóhelyettese volt.

Az orvosi hivatása mellett egész életét a közéleti és a karitatív tevékenységnek szenteli. 1962 óta a Magyar Vöröskereszt tagja és különböző fontos városi, illetve járási társadalmi vezetői tisztségeket töltött be. 1987-től a Magyar Vöröskereszt Országos Vezetőségének tagja, 1992 és 1996, illetve 2000 és 2004 között a Magyar Vöröskereszt alelnöke volt.
A hazai rászorulók rendszeres, önzetlen segítése, a véradás kiemelkedő szervezése mellett elévülhetetlen karitatív munkát végzett Erdélyben és Vajdaságban a bajba jutott embertársaink életének jobbá tétele érdekében.

2009-ben a Szent László Szolgálat Alapítvány Felügyelő Bizottsága elnökének kérte fel, és nevezte ki az Alapító.

Dr. Molnár Gyula főorvos úr személyében egy kiváló orvost, egy nagy munkabírású önkéntesünket, egy odaadó családapát, nagyapát, és nem utolsó sorban egy mindig vidám, az életet szerető barátot veszítettünk el.

Drága Barátunk, Gyuszikám!

Nyugodj békében, és reméljük, hogy immár ott fentről a vigyázó tekinteted majd ránk is figyel. Isten Veled drága „Tesókánk”!