hírek - közlemények

2013. december 11.

A Szent László Szolgálat, valamint a Magyar Cirkusz és Varieté Nonprofit Kft. hagyományosan jó együttműködése eredményének köszönhetően immár szinte megszokottá vált, hogy rendszeresen közösen meghívunk olyan gyermekeket a Fővárosi Nagycirkusz előadásaira, akiknek szülei, gondviselői egyébként - sajnos, elsősorban anyagi okok miatt - nem engedhetnék meg egykönnyen maguknak azt, hogy részt vegyenek történetesen egy vidám családi cirkuszprogramon.

Folytatván a jól bevált tradíciót, november 30-án illetve december 11-én invitáltunk gyermekeket és kísérőiket - összesen 41 főt a porond köré.
(A kedvezményesen rendelkezésünkre bocsátott jegyek összértéke 110.700,- Ft.)

Köszönjük a művészeknek és az 1889-ben alakult, jövőre már 125 éves Fővárosi Nagycirkusz vezetőségének, hogy ilyen módon is ünnepet teremthettünk a mai napon a résztvevő kisgyermekek számára.

2013. december 08.

A Hajdú - Bihar megye déli részén fekvő, kedves kis sárréti településen, Szerep községben ma Advent ünnepét tartották.

Az eseményen megjelent kisgyermekeket és szüleiket a Szent László Szolgálat munkatársai is köszöntötték, és karácsonyi ajándékcsomagokkal kedveskedtek a résztvevőknek. (Az adomány értéke 130.000,- Ft.) 

Képes beszámoló a Videótár-Fotótár oldalon.

2013. december 08.

A mai napon Pusztaottlakán, a Likefest Parkban a Mikulás köszöntötte a gyermekeket. Az esemény kapcsán került sor a Rajz és Szépíró Pályázat a Karácsonyról tender nyerteseinek díjazására is.

A rendezvényre érkező gyermekek számára - többek között - a Szent László Szolgálat is ajándékcsomagokat készített, és adott át. (Az adomány értéke 98.800,- Ft.) 

Képes beszámoló a Videótár-Fotótár oldalon.

2013. november 18.

A BÉRES Alapítvány a közelgő ünnepekre tekintettel 160 üveg Béres Csepp Extra készítményt adományozott Szolgálatunknak, aminek értéke 226.240,- Ft.

Szeretnénk a tél kezdetén ezzel is segíteni az egészséges életre vágyó, rászoruló embereket.

Nagyon köszönjük, és ígérjük, hogy ezúttal is jó helyre kerül majd segélyként az adományuk.

2013. szeptember 28.

2009. évi megalapításunk óta második ízben történhetett meg velünk: a mai napon érkezett meg a számlánkra a 2012. évi adóbevallások során, a nagylelkű támogatóink jóvoltából a Szent László Szolgálat Alapítvány számára felajánlott, SzJA 1% -ból befolyt összeg, ami 125.190,- Ft.

Ezúttal köszönjük meg fáradozásaikat Szolgálatunk és a leendő patronáltjaink nevében is minden kedves támogatónknak, közreműködő önkéntesünknek, akik bízva szervezetünk tisztességes karitatív tevékenységében, illetve ismerve és elismerve azt, tevékenyen részt vállaltak a gyűjtőmunkában.

Ígérjük, hogy most is a legjobb helyekre kerül az adomány. A felhasználásról - a jól bevált szokásunkhoz híven - ezúttal is részletesen tájékoztatjuk majd a közvéleményt.

Kérjük, segítsék hasonlóan és más, egyéb módokon is humanitárius küldetésünket. A bajbajutottaknak nagyon nagy szükségük van rá. Életeket, sorsokat menthetünk meg így az Önök segítségével.